Ahogy mentem, mendegéltem, elmentem Pelegre, ott láttam jászolhoz kötözve a sok mesét, abból választottam ezt a legszebbiket. Hol volt, hol nem volt, még az Óperencián is túlnan volt, az Üveghegyen innen volt, kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, teli volt kaláccsal, egy se volt benne. Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ahogy a juhait őrzötte az erdőben, meglátott messziről egy tüzet. Abban egy rettentő nagy kígyó sírt:
– Segítsél ki, te szegény ember, jótét helyett jót várj; mert az én édesapám a kígyók királya, és megjutalmazza a te hűségedet.
Hát kapta a juhász, levágott egy karót, s azzal kivette a kígyót a tűzből. A kígyó elmászott egy darabon. Felemeltek ott ketten egy nagy követ. A kő alatt lyuk volt, azon lementek a föld alá, a kígyók királyához.
Kérdezte a kígyók királya:
– Mit kívánsz, te szegény ember, amiért a fiam életét megmentetted a haláltól?
Azt mondta a szegény ember, csak azt kívánja, hogy az állatok nyelvét értse. A kígyók királya megadta, de egy feltétel alatt: hogy azt senkinek se merje elmondani, mert akkor azonnal meghal. Azzal visszajött az ember a földre.
Ahogy hazafelé utazott, meglátott egy odvas fát. Ült azon két szarka. Azt mondta egyik a másiknak:
– Hej, ha tudnák az emberek, hogy mennyi pénz van ebben az odvas fában, milyen boldogok lennének belőle!
A juhász meghallotta, megjegyezte a fát. Elment haza. Később eljött szekérrel a pénzért, hazavitte. Nagygazda lett belőle.
Elvette a számadó lányát. Az asszony mindig kérdezgette, hogy honnan van nekik ennyi pénzük. A juhász azt mondta:
– Ne kérdezd; az isten adta.
Odahaza, a szobában, a kemencenyakon ült két macska. Azt mondja az öreg macska a kis macskának, hogy mivel ő kisebb, s könnyen befér a kamrába, lopjon neki szalonnát. Erre a juhász elnevette magát. Kérdezte a felesége, hogy mit nevet. Elmondta, hogy az öreg macska mit mondott a kis macskának. Kérdezte a felesége, hogy honnan érti azt a beszédet.
– Ha te tudnád! De nem szabad megmondanom, mert akkor meghalok.
– Mindegy, csak mondjad meg! – mondta a felesége.
– Nem lehet! – kötötte magát a juhász.
De egyszer vásárra készültek. Az asszony ült a kanca lóra, az ember pedig a csődörre. Az asszony elmaradt egy kicsit. A csődör ekkor rányerített a kancára, hogy miért nem jön hamarább. Ez meg azt mondta:
– Könnyű neked, te csak azt a sovány embert viszed, én meg ezt a kövér asszonyt itt e!
A juhász ezt mind értette; megint elnevette magát. A felesége most is kérdezte, hogy mit nevet. Hát elmondotta, hogy mit mondott a csődör a kancának. Az asszony rákezdte, hogy mondja meg neki, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. De a juhász azt mondta, nem szabad, mert mindjárt meghal, ha megmondja.
Hazamentek. Odahaza a farkasok elmentek bárányt kérni a kutyáktól. A kutyák azt mondták, hogy nem lehet, azután mégis négyet odaígértek. De az öreg Bodri kutya azt mondta:
– Gyalázatosak, hogy meritek a gazdánk juhait odaadni?
A gazda ezt mind értette, a kutyákat szétkergette, csupán a Bodrinak adott egy nagy karéj kenyeret.
Hát az asszony ismét kérdezte, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. A juhász azt mondta, ő meghal, ha megmondja. Az asszony erre azt mondotta, hogy mindegy, ha meghal is, csak mondja meg. Erre a juhász koporsót csináltatott, és belefeküdt. Még annyit mondott, hogy hadd adjon utoljára a Bodrinak egy darab kenyeret. De a Bodrinak nem kellett, mert nagyon szomorú volt, sajnálta a gazdáját.
Hanem ekkor bement egy hetyke kakas, és nagy kényesen ette a kenyérdarabot. Azt mondta a Bodri neki:
– Ó, te átkozott, gonosz állat, hogy esik jól a kenyér olyan kényelmesen, mikor a drága jó gazdánk most haldoklik?
De a kakas azt mondta:
– Te bolond! Te is olyan bolond vagy, mint a gazdád; nem tud egy asszonynak parancsolni. Lád, énnekem húsz feleségem van, mégis tudok mindegyiknek parancsolni.
Erre a juhász felugrott, jól megverte a feleségét, hogy többet nem kérdezte, honnan tudja az állatok nyelvét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése